Az egyik pillanatban még Roryval pakoltam a konzerveket, aztán egy lövés és Rory élettelül esett össze. A kezében tartott sörös üveg ugyanúgy a talajnak csapódott, az értékes folyadékot összevissza spriccelve. Egy másodpercre teljesen lefagytam, nem láttam semmit Rory üveges tekintetén kívül. Ha megtudtam volna mozdulni, bizonyosan mellé térdeltem volna és a nevén kezdtem volna szólongatni, talán még a vállát is megráztam volna. De így, sokkos állapotban nem tettem semmit, valószínüleg ennek köszönhetem hogy még mindig életben vagyok. Egy erős kéz kap el hátulról, vonszolni kezd a többiek felé. Valamit ordíthat, de a kényelmes tompaságon át semmit sem hallok. Viszont, amint telnek a percek kezdek felengedni, egyre több részletet veszek észre a körülöttem folyó életből. Chris, Paul és a többiek egy csoportba verődve tüzelnek az ismeretlen célpontra a hátam mögött. Azonnal le akarok bukni mikor rájövök, hogy így engem is könnyen eltalálhatnak. De a kéz nem engedi, hogy megálljak tovább húz egészen addig, míg Paulék háta mögé nem érünk. A földre vetem magamat, ekkor már ő sem akadályoz meg benne.
- Te megőrültél? - kérdezi idegesen a kézhez tartozó hang. Meglepetéseme Johansson-t vélem felismerni benne. Mellettem gugol, koszor arcán vér nyomait ismerem fel. Hogyan került oda hozzánk? Ő a kocsiknál volt mindvégig.
Gyorsan dolgoznak a kezei ahogyan megtölti a saját fegyvere tárját aztán egy másikat vesz elő a zsebéből és azt is ellenörzi, tele van-e.
- Kik támadtak meg?
Kezd a fejem egészen kitisztulni, egyre több hang jut el a tudatomig így azt is képes vagyok észrevenni, hogy Johanssonnak kiabálnia kell, ha túl akarja harsogni a fegyverropogtatás szinfóniáját.
- Ellenség.
- De a BL/i nem lehet. Azt mondtad, ők nem bántanak minket. Mások meg nincsenek a sivatag...
- Killjoyok.
- Killjoyok - ismétlem meg a mondatát. Az meg hogy lehet? Ők nem támadnak, mi támadunk rájuk. Miért változott a felállás?
Hát persze, Rory mondta, hogy ahogyan nálunk sem volt hetekig semmilyen szállitmány, náluk sem nagyon lehetett. Az éhség meg nagy úr. Johansson felém dobja a pisztolyt, amit eddig a kezében tarott, reflexből kapom el. Az övemhez nyúlok, de a saját SB92-es nincs a helyén, biztosan akkor hagytam el mikor Rory meghalt. Meg akarom kérdezni Johansson-t látta-e de ekkor már nincs mellettem. Gondolom ő is becsatlakozott a társai mellé. Én viszont nem fogok lőni ezzel az idegen tárgyal, eddig sem használtam mást ezután sem fogom.
Óvatosan kikémlelek egy láb rejtekhelyéből, meg is látom a fegyveremet jó ötven méterrel előttem. Valószínűleg mikor ránktámadtak valahogyan egy kisebb földrengést idézhettek elő, mert televan törmelékkel és kisebb sziklákkal a teherautó környéke. A pisztolyom egészen becsúszott a kamion, alá alig lehet látni, az sem biztos hogy elérném. Baromság kockáztatni, ez csak egy egyszerű beretta. Igen, minden bizonnyal baromság.
Nem várok tovább, elkezdek sprintelni egyenesen a legközelebbi szikla felé. Szinte hallom ahogyan a lövedékek elsüvítenek mellettem a földbe csapódva. De valami nem stimmel, nem az a megszokott hang követi őket mint eddig bármelyik pisztolynál. Inkább hasonlít egy játékpisztoly idegesítő pittyegésére, mint egy igaziéra. Fél füllel hallom Johansson ordítását mögülem, de nem állok meg, míg elnem érem a nagyobb követ. Túl kicsi ahhoz, hogy az egész testem fedezékbe kerüljön, de legalább a nagyrészét eltakarja. Rendben, van pár percem. Honnan támadhatnak a Killjoyok? Leglogikusabb válasz, hogy a ők is a romok fedezékéz választották. Így Johannsonéknak szinte semmi esélyük sincsen leszedni akár egyet is közölük. Hátrafordulok, csakhogy lássam hány halott van már. Csak egy-két test fekszik a földön, a többiek már a kocsik takarása mögül tüzelnek. Johannson dühösen mutogat valamit nekem, alighanem azt hogy ezért megfog ölni. Futólag elvigyorodom, a hátamat a sziklának szorítom mert, egy centiméterre süvített el mellettem valami. Színes volt és tűzforró. Ijedten veszem észre, hogy a kövem is kezd melegedni. A tenyeremet óvatosan fektetem rá, de azonnal el is kapom onnan. Mintha magát a napot érintettem volna meg. Nem kell okosnak lennem ahhoz, hogy tudjam ha ez így melegszik tovább hamarosan felfog robbani. Éppen az utolsó pillanatban ugrom félre, hogy eltaláljon a szikla egyik nagyobb darabja, de még így is elveszítettem az egyensúlyom és a földre esem. Olyan kicsire összekuporodom ahogyan csak tudok, hogy minél kevesebb törmelék érjen. Próbálok eljutni a következő nagyobb szikához, de a folyamatos sortűz eléggé megnehezíti a dolgomat. És mindezt egy rohadt pisztolyért. Mikor végre megint menedékbe húzódom, jut csak eszembe hogy nekem elméletileg van egy fegyver a kezemben. Szinte csodálkozva emelem fel és csodálom meg a már lemenő napban. Valószínű tényleg barom vagyok, hogy nem jó ez nekem. Szerencsére ez a kő sokkal nagyobb mint az előző, így eltart még úgy tíz percig, hogy felrobbanjon. Újra Johanssonék felé kémlelek, de már nem látni őket innen. Egész sokáig jutottam, úgy tíz méterre lehet a teherautó.
Ügyes terv. Itt hagyják pár társukat, hogy továbbra is lőjjék Johannsonékat, míg ők hátulról megkerülve teljesen bekerítik őket. Tovább kéne mennem, megszerezni a pisztolyt aztán elbújni míg véget nem ér ez az egész. Talán így több esélyem is van túlélni, hiszen kevesebb a túlerő.
Tovább kéne mennem.
Basszus, miért jött vissza Roryhoz. A kocsiknál kellett volna maradnia, miért jött vissza?
Tényleg tovább kéne mennem. Felhúzom a kakast és tüzelésre készen vetődöm ki a menedék mögül. Egyszer-kétszer az égbe lövök, csakhogy visszahívjam az ittmaradt killjoyok társait is. Csak két férfit látok a kamion mögött térdelni, az egyik szőkehajú a másiknak pedig lila fürtök csúfítják az arcát. Rájuk célzom, és akármennyire is idegen a fegyver tökéletesen lövök. Látom ahogyan a lilahajú eldől, a másik pedig ijedten kiállt fel. Ha tényleg olyan nagy a testvéri összetartásuk mint Rory mondta akkor ez biztosan megállásra készteti a többieket akik nagy valószínűséggel már Johannsonéknál vannak. Érzem ahogyan a meleg piros folyadék lassan legördül végig az arcomon, bele a pólómba. Bódító tompaság vesz körül, azt hiszem eddig tartott a sokkhatás. Ordítást hallok a hátam mögül, lapos szemekkel fordulok meg. Johannson fut felém,mögötte a vérző Paul aki az arckifejezését látva Johannsont akarja megállítani. Johannson rám emeli a pisztolyát, még annyi időt sem hagy hogy becsukjam a szememet, máris tüzel.
A golyó mellettem repül el, súrolja a vállamat. Valai mögöttem fölkiált, de olyan nagy a hangzavar hogy nem hallom tisztán ki. Időközben Paul letepetre Johannsont aki most a karjában vergődve próbál újra lábra állni. Hát persze, ők még a biztonságos zónában vannak, a Killjoyok bizonyára nem lépik át a romok kelltette határt. Így bár ők még biztonságban vannak amíg a kocsi a menedékük, de elmenni aligha tudnak. Nekem viszont, aki már jócskán a Killjoyok területén van esélyem sincs a menekülésre. Szinte csodálkozva veszem észre, hogy még mindig állok, mindig élek. Nem gondolkozok tisztán, ezt még az utolsó normális része az agyamnak felismerte. Lassan fordulok meg, pisztolyomat megint a kamion felé emelem. Még egy test fekszik a földön, bizonyosan őt lőtte le Johannson mikor megsebezte a vállamat. Ez a hülye próbált megmenteni. Most valamivel több férfi van a kocsi takarásában bár azt nem tudom megmondani mennyi. Majdhogynem látom az önelégült vigyort az arcukon. Ez már nem fog élve kijutni innen. És mennyire igazuk van. Már akkor halálra voltam itélve, mikor még otthon elszakadtam Marcustól. Megkellett volna halnom ott a raktárban, aztán a BL/I-nél, aztán meg itt a sivatagban. És nagyon úgy tűnik, hogy most tényleg meghalok. És miért? Johannsonért. Istenemre mondom, találhattam volna jobb okot is. Szerencsére elég időt töltöttem Kat mellett, hogy pontosan tudjam hol van a kamion tankja. Elég két jólirányzott lövés és minden lángolni fog. Nem is érzem az ujjaimat ahogyan kétszer egymás után meghúzom a ravaszt. Ilyen könnyű lenne az emberek élete fölött dönteni? Másodpercek telnek el és már jön is a várt robbanás. A detonáció úgy hajít el mint levelet. Szét akarnak szakadni a belsőszerveim, nem kapok levegőt. A szúró meleget alig érzem, újra magaménak akarom tudni az édes levegőt, de nem tudom mozgatni a tagjaimat. Pár méterrel hátrébb csapódok a földnek. Azonnal jelentkezik az éles, szúró fájdalom. A hátam táján olyan elviselhetetlen, hogy a elhomályosodik a világ körülöttem. Aztán egy újabb meleg hullám sűvít végig a testemen és teljes sötétség.
